3. Fejezet

"Hé, Nat... Kellj fel!" Hallottam az idegesítő hangot a fejemben ami éppen megszakította az édes álmomat. Szép lassan kinyitottam a szememet és a mellettem ülő fiúra néztem.
- Mi van? -kérdeztem álmosan. Nem akartam ébren lenni. Nem akartam gondolkozni. Újra és újra átélem, ahogy kimondják, hogy csak azért vettek be álmaim iskolájába, mert az igazgató fiával táncoltam. Mint akit megszégyenítettek a családja előtt. Éreztem ahogy ismét könnyek gyűlnek a szemembe. Gyorsan felültem az ágyon és a kézfejemmel megtöröltem a szememet.
- Natalia, mit számít az amit... -itt félbehagyta a mondatot és megköszörülte a torkát. - Az a fickó mondott? Mindenki azt mondja, hogy remekül táncolsz. Ne hagyd magad megsebezni. -mondta lágyan miközben a szemembe nézett.
- Igenis sokat számít, Niall. -mondtam felháborodva miközben felálltam az ágyról. Idegesen végigszántottam a kezemmel a hajamat, majd nagyot sóhajtottam. -Ne haragudj... Én... Nem akartam kiabálni veled. -egy pillanatra lehunytam a szememet és a fejemet a föld felé fordítottam. Niall csak odalépett hozzám és szorosan magához ölelt. Viszonoztam az ölelését és karjaiba bújtam. Imádtam ahogy átölel. Abban a percben valahogy semmi más nem számított.
Vagy fél órával később ismét a szokásos hely felé sétáltunk: a táncteremhez. A sarokról hirtelen egy ismerős zene csapta meg a fülemet. Mindig ezt a zenét hallottam, ha...
- Niall, gyere. -fogtam meg a fiú karját és magam után vonszoltam, hogy minél gyorsabban odaérjünk. Nem tévedtem. A teremben az ablakok függönyei elhúzva, dübörgő zene, bent pedig több mint húsz fiatal bemelegítő mozdulatokat csinál Mrs. Fisher irányításával...
- Ez azt jelenti, hogy? -kérdezte kissé megemelve a hangját, hogy a zene mellett meghalljam amit mond. Én csak némán bólintottam egyet, majd egy mosolyt erőltettem az arcomra, ahogy láttam, hogy az idős nő tárt karokkal, nagy mosollyal az arcán rohan felém. Ahogy odaért hozzám, magához szorított. Ez olyasfajta átölelés volt, amit az ember képtelen volt ölelésnek nevezni... Miután elengedett, Niall-t is átkarolta.
- De jó titeket újra látni! -mondta a maga öreges hangján. Azonnal betessékelt minket a terembe. Leültünk a tükrök elé és néztük azt a sok embert, ahogy egy teljes órán át az új koreográfiát tanulták... Idő közben valahogy Niall-t is beráncigálták a sorba. Már majdnem a vége felé volt az "edzés" amikor nagyot sóhajtva felálltam és szinte szó szerint kifutottam a teremből. Egészen hazáig egy levegő vételre se álltam meg. Berontva a házba, a szüleim kíváncsi szempárjaival találtam szembe magam.
- El kell... El kell... -fújtam ki a levegőt aminek köszönhetően nem igazán jött szó a számra. - El kell mennem a suliba. -erre apám szó nélkül felállt a helyéről és a kocsiba tessékelt. Beültem az anyós ülésre és amint apám is beszállt, azonnal a suli felé mentünk. A parkolóba érve, már éppen kiszálltam volna, amikor apám rám nézett.
- Nem fogod elmondani mi volt ilyen sürgős? -szimplán megráztam a fejemet, majd végre amikor a lábam földet ért, már mentem is be a kapun. Ahogy az emeleti terem felé mentem, mintha valaki követett volna, így hirtelen megfordultam. Mintha a saját árnyékomtól ijedtem volna meg, mély levegőt vettem. Tovább folytattam az utamat. Ahogy beléptem a terembe, csak egy asztal volt a négy fal elején. Furcsa érzés tört rám, majd hirtelen valaki a falnak lökött.
- Auch... -mondtam, hogy szinte még én sem hallottam. Ahogy felnéztem, csak azt láttam, hogy Jason a kezét a falnak támasztva fölém hajol. Nagyokat pislogtam. Nem tudtam mit tegyek, vagy inkább mondjak.
- El kell innen menned. Nem járhatsz ide. -mondta halkan, de dühösen. Már pont szólásra nyitottam a számat, amikor ő közbevágott.
- A legelső versenyed óta figyeltelek. Mindig találkozni akartam veled. Megismerni téged. -félni kezdtem. Nem tudtam mit fog mondani. - Erre jött ő. És mindent tönkretettetek! -mondta a végét kiabálva miközben a falba vágta a kezét. Összerezzentem. Hirtelen, csak menekülni akartam. Mindegy hova, csak el innen.
- Ha Ti nem lennétek... Most nem kéne ezt tennem. -mondta, miközben közelebb hajolt hozzám. Félelmemben összeszorítottam a szememet, és csak vártam, hogy mi következik. Akkor viszont valaki belépett a terembe.
- Jason? -kérdezte egy kislányos hang, miközben én hálát adtam Istennek, hogy időt nyerhettem. Abban a pillanatban kibújtam a keze alatt és kirohantam, el a lány mellett, le a lépcsőn.
- Ki volt ez a lány, hm?! -hallottam a foszlányokat. A szemembe könnyek gyűltek. Nem tudtam merre tovább. "Ha Ti nem lennétek" visszhangzott a fejemben a mondat, miközben ész nélkül, de hazafelé rohantam. Nem sokkal később megpillantottam a házamat. A lépcsőn Niall ült, fejét a kezébe temette, miközben a lábára támaszkodott. Amint meghallotta, hogy felé lépkedek, felállt és hozzám sietett.
- Jól vagy? -kérdezte idegesen, mire megfogta a kezemet.  Éreztem, hogy a szemem már szinte vörös a könnyektől.
- Niall... -mondtam halkan miközben elhúztam a kezemet. Egy pillanatra értetlenül nézett rám.
- Natalia, minden oké? -kérdezte megszeppenve.
- Én... Semmi sincs rendben... -kezemmel eltakartam az arcomat, hogy ne lássam mit mond. - Ez így nekem nem megy veled... -nyögtem ki végül.

2. Fejezet

Ha tudod, a rész olvasása közben hallgasd ezt a zenét: 

http://www.youtube.com/watch?v=hLQl3WQQoQ0

Megdermedve álltam Amelia és Niall között. Nem tudtam mire érthette ezt az egészet. Már vagy két hete nem is láttam... Talán azt akarja mondani, hogy nem akarja, hogy barátok legyünk. Nagyokat pislogtam miközben vártam, hogy az előttem álló lány végre kinyögje miről van szó.

- Hát...Szóval... -dadogta. - A tánc felvételidet az iskolában átrakták ma 10 órára... De ez nem minden. -mondta kissé habozva. Egyre idegesebb lettem. Tíz órára?! De az már csak fél óra! Ennyi idő alatt nem tudok lenyugodni.

- Társas táncot kell elő adnod. -mint akit hátba vágtak. Ennyi idő alatt kit találok partnernak? Kérlelően Niall-re néztem aki mindvégig csak szótlanul állt és az arcomat fürkészte. Nem találtam szavakat. Könnyes lett a szemem és egyből berohantam a házba. Felrohantam a fürdőszobába, majd becsapva magam mögött az ajtót, nekidőltem a falnak és lecsúsztam a földre. Minden álmom az volt, hogy bekerüljek abba az iskolába. Erre kitalálják, hogy nekem mással együtt kell táncolnom. De miért? Mindenki másnak egyedül kell improvizálnia. Lépteket hallottam a folyosóról ezért gyorsan felálltam és a csaphoz mentem és elkezdtem kezet mosni. Hallottam ahogy a kilincs lenyomódik és valaki belép a helyiségbe. Elzártam a vizet és lassan megfordultam. Egy vad idegen fiúval találtam magam szemben. Magas volt, sötét barna haja és szürkés szeme. Feszülős póló volt rajta és egy csőnadrág. Valami megtetszett benne. Csak nem tudtam mit keres a fürdőszobában.

- Öhm, bocsánat. -nevette el magát. - Jason vagyok. Jason Taylor. -nyújtotta felém a jobb karját miközben rám mosolygott.

- Natalia Smith. -kezet ráztam vele, és viszonoztam a mosolyát. - És... Miért is vagy itt? -néztem rajta végig zavartan. Még mindig nem engedte el a kezemet. Már pont elléptem volna mellette, amikor kiránrott maga után a folyosóra.

- Hé! Mit csinálsz?! -kérdeztem miközben még mindig maga után húzott. Az utcára érve sehol sem láttam Niall-t vagy Amelia-t. Ahogy egyre távolabb értünk a háztól, lassan elfáradtam, majd nem sokkal később a tánc terem előtt találtam magam. Már épp szólásra nyitottam volna a számat amikor kinyitotta az ajtót és behúzott maga után. Ahogy a lábam megérintette a sima parkettát, észrevettem, hogy mindenki itt van aki számított. Anya, apa, Niall és Amelia. Nem értettem ezt az egészet. Hallottam ahogy becsukódott mögöttem az ajtó. Nem szóltam semmit. Mindenki egy széken ült és engem nézett. Jason a terem közepére tolt.

- Tudom, hogy még életedben nem láttál és nem érted ezt a helyzetet, de... -mondta elém állva. - A szüleid elmondták az egészet, hogy egy elit iskolába kell bekerülnöd, de nincs kivel menned. Így hát... -mondta a végét elharapva, majd az egyik kezével közelebb húzott magához majd végül a derekamra helyezte azt. A másik kezével megfogta az én kezemet és a vállára rakta.

- Táncoltál már valakivel? -suttogta úgy, hogy más ne hallja. Én félenken megráztam a fejemet. Ezt követően a zenelejátszó hirtelen elindult és Adele-től a a Someone like you. Jason megfogta a szabad kezemet és táncolni kezdett. Magával húzott a ritmusa. Ezelőtt sosem éreztem még ilyet. Mintha magamtól mozogtam volna így, de mégsem. Ott állt előttem. Szinte a nyakamban éreztem a lélegzetét. A zene végén szorosabban fogta a derekamat, majd végül megdöntött. 

- Érezd a pillanatot. -suttogta a szemembe nézve, majd visszahúzott. Körülöttünk mindenki tapsolt. Nem hittem, hogy valaha érzek még hasonlót. Anyám odarohant hozzám és magához ölelt. 

- Mostmár ideje lenne indulni. -mondta mosolyogva, majd indultunk is. Odafele menet nem volt szükség átöltözésre. A fehér póló és a fekete nadrág megfelelt. Nagyjából 15 perc alatt odaértünk. Csak én és Jason mehettünk be. A terem előtt várva, hogy behívjanak minket, nagyon ideges voltam. Végig arra gondoltam mi van, ha valamit elrontok. Megbotlok, rálépek a lábára, és hasonlók. A gondolat menetemet viszont félbeszakították. Egy idős hölgy kinyitotta az ajtót és ránk mosolygott.

- Önök következnek. -mondta továbbra is mosolyogva, majd betessékelt minket. Ahogy beértünk, három személy ült előttünk. Két idős nő, és egy öreges férfi. 

- Natalia. Sokat hallottunk magáról. A versenyen lévő koreográfiák valami eszméletlen jók. -mondta a férfi egy papírt olvasgatva. - Ezúttal viszont társaságban szerettük volna látni. Már ha ez nem jelent problémát. -pillanatokkal később hol rám, hol a "partneremre" nézett. 

- Jason, jó ismét itt látni önt. -mosolygott rá.

- Tessék? -kérdeztem zavartan. -Jason magához húzott és kissé közelebb hajolt hozzám. 

- Csak csináljuk végig és mindent elmondok. -mondta kipréselve a szabakat a fogai közül. Még egy darabig bíztattak, majd elindítottak egy kissé lassú zenét. Nem egy opera volt, annál azért jobb valamivel. Mint a teremben, ismét ő irányította minden mozdulatomat. Néhány pillanatra a bírálókra néztem. Úgy tűnt elégedettek voltak. A zene közepén mégis leállítottak minket. Felálltak és megtapsoltak. Látszólag még Jason is meglepődött a reakción. 

- Nagyszerű! Egyértelműen bekerült, Natalia Smith. -a lélegzetem is elakadt. Végre... Bekerültem. Már semmi sem tarthat vissza. A mellettem álló fiú nyakába ugrottam. Szó szerint. Ő csak átkarolta a derekamat, majd miután abbahagytam az ujjongást, megköszöntem, hogy bevettek, majd szinte kifutottam a teremből örömömben. Azonnal az épület parkolójába rohantam ahol a szüleim már izgatottan vártak. 

- Felvettek! -ujjongtam, majd a kocsi oldalának dőlő Niall-hez rohantam. Puszit nyomtam az arcára és tovább mosolyogtam. Anyám és apám csak tapsoltak. Nem sokkal később Jason is ideért. Visszagondoltam az eseményekre és a fiú felé fordultam. 

- Honnan ismertek téged azok az emberek? -kérdeztem furcsállva. 

- Natalia...Én vagyok az igazgató fia. -mondta, miközben a szemembe nézett.

1. Fejezet

Minden egy átlagos reggelnek indult. A telefon pontban 7-kor rezegni kezdett. Szokásosan az ébresztő volt az...Rutinos mozdulattal megnyomtam az "Ébredés" szót a kijelzőn és egyben ültem is fel az ágyon. Nyújtózkodtam egyett, majd beágyaztam. Utam a fürdőszobába vezetett ami szinte az ágy végénél lévő ajtó mögött volt. Szerettem, hogy külön fürdőszobám volt. Sosem kellett senkit felébresztenem a korai kelésemmel. Elővettem a fogkefémet, majd fogkrémet nyomva rá, mosni kezdtem a fogaimat. Pont kiköptem a számban lévő vizet, amikor egy erős kéz hátulról átkarolt. Gyorsan felegyenesedtem a csaptól és a tükörbe néztem.
- Niall. -mosolyodtam el, majd felé fordultam. - Mit keresel itt? -kérdeztem csodálkozva, miközben szemeibe mélyedtem.
- Anyukád engedett be. -mondta, majd szomorú tekintetet erőltetett arcára. - Talán zavarok? -kérdezte kissé halkan. Válasz képpen közelebb hajoltam hozzá és megcsókoltam. Nem vártam meg mit reagál, kihúztam magam a szorításából és visszamentem a szobámba. A szekrényemhez lépve megpróbáltam valami normális ruhát kiválasztani mint napi öltözéket. A döntésem végül egy laza, fehér pólóra és egy sportos, fekete nadrágra esett. Vagyis, a szinte mindennapi öltözékemre.
- Hé, Natalia... -lépett mellém Niall miután befejeztem az öltözködést.
- Igen? -néztem rá kissé zavartan. Ő csak lenézett a földre és szavakat keresett. Tudtam mit akar mondani. vagy inkább kérdezni. Még pedig azt, hogy ideges vagyok-e. Szerintem ez természetes... Hat éves korom óta táncolok. Szinte minden egyes nap. És most lehetőséget kaptam, hogy bekerüljek egy elit iskolába ahol még tovább fejleszthetem a tánc tudásom. De... Ehhez az kell, hogy át tudjak menni a vizsgán. Improvizálnom kell egy totálisan idegen zenére. Gondolkodás közben azon kaptam magam, hogy már az utcán sétálgatok kézen fogva Niall-al. Mindent szerettem ebben a fiúban. Mindig itt volt mellettem ha kellett. Igaz, ő nem táncol, de próbálkozott már néhányszor a kedvemért.
- És megint itt vagyunk a tánc terem előtt. -sóhajtott fel, miközben szokás szerint kinyitotta előttem az ajtót. Beléptem az üres terembe. Világos barna parketta, tükrök sora felakasztva a falra, a másik oldalon rudak felszögezve, az összes sarokban hangszóró, az egyikben pedig a zenelejátszó. Imádtam ezt a termet. Akárhányszor beléptem ide, csak jó jutott az eszembe. Akárhány versenyt megnyertem, a koreográfiát itt gyakoroltam. Ennek a helyiségnek Mrs. Fisher volt a tulajdonosa. Egy 80 éves hölgy aki fiatal korában élt-halt a zenéért. Pont mint én... Jelenleg viszont külföldön tartózkodott így csak én és Niall lehettünk itt. Mindenki más kizárva. A terem közepére állva az egyik lábamat szinte a fejem fölé emeltem, miközben a kezemmel megfogtam.
- A mai napig nem értem, hogy ezt hogy csinálod... -mondta nevetve Niall. Nekem is nevetnem kellett. Mindig ezt mondta amikor nyújtottam tánc előtt.

Pár órával később#

Épp visszafelé sétáltunk. Lassan a ház elé értünk, szokásosan kézen fogva.
- Köszönöm, hogy vagy nekem. -suttogtam. Már majdnem megcsókoltam volna, csakhogy egy vaku a szemembe világított.
- Amelia... -sóhajtott fel Niall. -Megint fotós kedvedbe vagy?
- Én mindig. -nevetett fel. Amelia szinte a legjobb barátnőm volt, csakhogy amióta Niall-el vagyok, azóta valahogy semelyik barátnőmet nem tartom legjobbnak... Kedves lány, szeretem, csak egy probléma van vele. Mindenben csak a fotózási lehetőséget látja. Ha buliba megyünk, ő nem iszik, hanem fotózza az eseményeket.
- Igazából... Hozzád jöttem Nat. -mondta kicsit rekedtesen.
- Hogy érted, hogy hozzám? -vontam fel a szemöldökömet, miközben közelebb léptem hozzád.
- Van egy komoly dolog, aminek nem biztos, hogy örülni fogsz...