5. Fejezet

Mély levegőt vettem és hátraálltam a falhoz, miközben a tükörben néztem a következő gyakorlatot amit a tánctanár mutatott.
- És egy, és két, és há és négy... -mondta szinte üvöltve a pálcával a levegőbe csapva. Elkezdtem a mozdulatot, majd szép sorban mindenki bekapcsolódott. Igen, a suliba vagyok. Megfogadtam, hogy nem jövök ide, de muszáj volt.
- Mára elég ennyi. -mondta mosolyogva a tanár. Körbetekintettem az osztályon. Jason is ott állt. Úgy nézett ki, mint aki nem is táncolta volna végig az előző két órát. Ő is rám nézett, mire én gyorsan elfordultam. Megfogtam a sarokban lévő vizes üvegemet és kifelé vettem az irányt. A tanár ment elől, mögötte pedig a többiek. A sort Jasont zárta, előtte pedig én álltam. Épp átléptem volna a küszöböt, mire a mögöttem álló fiú, visszarántott a csuklómnál fogva és becsapta előttem az ajtót. Megakadt a lélegzetem. Nem mertem hátrafordulni. Éreztem ahogy egyre közelebb lép hozzám, már a lélegzetét a nyakamon éreztem.
- Mit akarsz tőlem? -kérdeztem reszkető hangon. Megfogta a karom és maga felé fordított. Reflexként néztem lefelé a földre.
- Te haragszol rám? -kérdezte elhaló hangon. Egy pillanatra lehunytam a szememet és ökölbe szorítottam a kezemet. Még hogy haragszom... Miatta nem lehetek azzal akit szeretek, tönkretette a tánc esélyeimet, de úgy látszik neki ennyi nem elég. Kinyitva a szememet, rá néztem. Éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe. Elengedtem a kezemet és átkarolva a nyakát, olyan közel húztam magamhoz, hogy miniméterek választottak el minket.
- Hagyj engem végre békén. -suttogtam szinte ajkaira, mire elengedtem és egy utolsó pillantást véve rá, lenyomtam a kilincset, és kisétáltam a helyiségből. Ahogy lefelé mentem a lépcsőn, hallottam ahogy a korláthoz áll és engem figyel. Nem vettem róla tudomást. Kisétáltam a parkolóba ahol már apám várt. Beszáltam az anyós ülésre. Szélesen elmosolyodtam és puszit nyomtam az arcára.
- A többiek már rég kijöttek. Hol voltál? -kérdezte rám emelve a tekintetét. Már épp kitaláltam volna valami badarságot, mire az épület ajtaja kinyitódott. Megráztam a fejem. Neki is van ám időzítése... Apám is észrevette őt, mire csak bólintott egyet és már lépett is a gázpedálra. Egész hazafelé vezető úton csak a rádióban szóló zenéket lehetett hallani. Azon kívül néma csönd honolt. Hazaérve, azonnal a szobámba siettem. Út közben csak anyám rémült arcát láttam. A szobámhoz érve megtorpantam. Előttem ugyanis Niall állt. Egy pillanatra kinyitottam a számat, de jobbnak láttam inkább, ha hátrálok. Ő egyre közelebb lépett, ami arra utasított, hogy minél hamarabb növeljem a teret közöttünk. Hirtelen a talaj lejjebb volt, mint kellett volna. A lépcső... Hasított belém a felismerés mire már zuhantam is volna, de Niall megfogta a csuklómat és próbált felhúzni.
- Engedj el! -kiabáltam rá, amire úgy megijedt, hogy enyhén lazított a szorításon, de közben én kihúztam a csuklómat, aminek következtében elvesztettem az egyensúlyomat és zuhanni kezdtem. A félelemtől, hogy itt meghalok, összeszorítottam a szemem.
- Natalia! -üvöltötte valaki, mire még a gerincem földet ért volna, egy erős kéz fonódott körém. Reszketve engedtem ki a bennem lévő levegőt, és lassan kinyitottam a szememet. A lépcső tetején a rémült képű, szőke hajú srác, tétlenül állt. A kéz ami megmentette az életemet, egyenes szögbe állított és ismét teli talppal álltam a lépcsőn, azt leszámítva, hogy az egész lábam remegett.
- Jól vagy? -karolta át immár a derekamat. Bólintottam. Rájöttem ki a hang tulajdonosa. Akit otthagytam a teremben. Megfordultam és magamhoz öleltem.
- Köszönöm. -suttogtam, mire éreztem, hogy sírni akarok, de könnyek nem jöttek.
- Hagyd békén a barátnőmet! -kiabálta összeszorított fogakkal Niall.
- Először is a tudtomra adtad, hogy kiszerettél belőlem. -fordultam felé. - Másodszor is én pedig szerintem világos voltam azzal, hogy nem akarlak látni. Menj a kis Ameliádhoz -forgattam meg a szemeimet. Dadogni kezdett.
- Niall, nem érdekel! Ha meg akarsz ölni, akkor ne a lépcsőn lökj le, mert...
- Mert én mindig mögötte leszek. -fejezte be a mondatomat Jason. Meglepődtem, bár jól esett, hogy van aki vigyáz rám. Akaratom ellenére is rábólintottam. Feljebb léptem egy lépcsőfokot, mire Niall kettőt le, így pont egy lépcsőfokon álltunk.
- Nat... Amit Amelia mondott... Igaz volt. -meglepetten bámultam rá.

- Niall szemszöge -
~ Elveszve éreztem magam. A telefonom szinte megállás nélkül csörgött. Hol a barátnőm, Amelia, hol pedig az a lány akit a legjobb barátnőmnek hívtam, Natalia. Mindent szerettem benne. Mindig volt közös témák, jól elszórakoztunk. Ezzel csak egy baj volt. Beleszerettem. Nem tartottam helyesnek. Ajtócsapódás hallatszódott.  "Szívem, Amelia vagyok. Gyere ide" hallottam a nyavajgós hangot lentről. Hirtelen ismét minden zaj idegesített. Az ismét megcsörrenő telefonomat a falhoz vágtam. Abban a pillanatban megkocogtatták a vállamat. Idegesen fordultam meg. "Menj el innen. Nem szeretlek! Nataliát szeretem. Bármit megtennék érte, vagy csak azért, hogy itt legyen. Te viszont idegesítessz." Mondtam némi gúnnyal a hangomban. De igaz volt. Nataliával akartam élni az életemet. Ahogy a fejemben hallottam a vidám nevetését, elmosolyodtam. "Niall, kérlek! Ne csináld ezt..." Kérlelte a szokásos hangján. "Menj el, Amelia" üvöltöttem a lányra, miközben a lépcső felé néztem. Natalia volt az. "Rendben, végeztem" mondta sziszegve Amelia. 

- Még azon az estén beszéltem Ameliával. Azt mondta mindent megtesz azért, hogy kiszeressek belőled és visszamenjek hozzá. Nem hittem, hogy sikerülni fog neki. Veled akartam lenni. Veled AKAROK lenni! -emeltem ki az "akarok" szót. Komolyan gondoltam. Hülyének éreztem magam, hogy egy ilyen remek lánnyal ezt tettem. Én még akkor is szerettem amikor azt mondta vége... Csak már nem tudtam mit mondani. És persze jött Amelia.
- Kérlek. -könyörögtem, miközben félénken a kezéért nyúltam. Ezúttal nem húzta el magát, csak lenézett az összefonódott ujjainkra. Hallottam amint Jason elviharzik és hangosan becsapja maga mögött az ajtót.
- Szeretlek. -suttogta a szemembe nézve, mire én megcsókoltam.

A következő részt +1 feliratkozó után hozom.!

[TRAILER]

Original Trailer: By. KathAngel#
http://www.youtube.com/watch?v=dKzrK-rA_9U&feature=youtu.be

Another Trailer: By. Mırāndā Smıth
https://www.youtube.com/watch?v=3_GiL1hPoNc

4. Fejezet

Némán, lehajtott fejjel vártam a válaszát. Láttam, hogy már tudja mit fog mondani...
- Natalia... Őszinte leszek veled. -értetlenül néztem fel rá, miközben ő egy lépést hátrébb tett.
- Én... Kiszerettem belőled... Már rég el kellett volna mondanom. -mondta szomorúsággal az arcán. Nagyokat pislogtam. Nem tudtam mit mondjak erre. Alig észrevehetően megráztam a fejemet és elsétáltam mellette, mint akit az egész nem érdekel. Becsuktam magam mögött az ajtót. Elindultam az emeletre, közben anyámékra mosolyogtam, mintha az előbbi meg sem történt volna. A szobámba érve, szintén halkan csuktam be az ajtót magam mögött. Majd pillanatok múlva összerogyva hevertem a földön, miközben minden erőmet feladva sírtam. Fájt, hogy nem szeret. Nem tudtam miért mondtam, hogy miért tettem ezt. Ahogy sírtam és az emlékeimben kutattam, megtaláltam annak a bizonyos napnak a maradványait, amikor összejöttünk.

~ Esős, nyári nap volt. A teraszon ültem, kezemben a telefont szorongatva. Az egyetlen fiú barátomnak, meghalt az egyik családtagja. Magába fojtotta az érzéseit. Hiába hívogattam, nem vette fel. Tudtam, hogy képes lenne magában kárt tenni. Közel lakott hozzám, de mégis úgy éreztem, nem mehetek oda hozzá. Lassan könnyek kezdték mardosni a szememet. Felálltam a lépcsőről és kiálltam az eső alá. Nem bírtam tovább. Tudtam, hogy szüksége van rám. Gyors léptekkel, szinte futva indultam el hozzá. Közben a telefonomat szorongattam, olyan erővel, hogy azt hittem összetöröm. Mire az ajtójukhoz értem, már patakokban folytak a könnyeim. Mély levegőt vettem és lassan lenyomtam a kilincset. Fent egy lány hangját hallottam. "Niall, kérlek! Ne csináld ezt..." Nagyot dobbant a szívem. Arra gondoltam, szóval nincs rám szüksége. "Menj el, Amelia" hallottam a választ üvöltve. Felsiettem az emeleten a hang irányába. Amelia nagy szemekkel nézett rám. Én csak az előttem álló fiút nézegettem. Tudtam, hogy csak barátok vagyunk, én mégis többet éreztem iránta. Ahogy tetőtől talpig végigmértem, még ilyen állapotban is helyesnek találtam. "Niall" mondtam halkan, de félénken, "Rendben, végeztem" háborodott fel a barna hajú lány mellettem. Nem törődtem vele. Amint odébb állt, azonnal Niall nyakába borultam. Szorosan öleltem át a nyakát, miközben ő gyengéden visszaölelt. "Ne csinálj baromságot" súgtam a fülébe. Erre ő kicsit eltolt magától. Egy hajtincset félretűzött az arcomból, és mélyen a szemembe nézett. "Niall" ejtettem ki ismét a nevét. Ő mit sem törődve ezzel, ismét magához rántott és megcsókolt. "Azt akarom, hogy örökre velem maradj" nézett rám újból. 

Ahogy ismét erre gondoltam, csak jobban kezdtem sírni. Magamhoz vettem az éjjeli szekrényemen lévő közös képünket. Az idegességtől a szemben lévő falnak dobtam azt. Az üveg több száz darabra tört.
- One day when the light is glowing, I’ll be in my castle golden. But until the gates are open, I just wanna feel this moment... -énekeltem magamnak, miközben kissé feltápászkodva a földről, egy nagyobb darab üvegszilánkért nyúltam. Persze ügyetlenségemnek hála, közben megvágtam vele az ujjam. 
- Fff... -szisszentem fel kiejtve a darabot az ujjaim közül. Ahogy a vért néztem, ahogy végigfolyik az ujjhegyemtől, egészen a tenyeremig, rájöttem, hogy a belülről érzett fájdalom enyhült, számba vettem az ujjamat, majd ahogy a vér elállt, ismét a szilánkért nyúltam. Magamba fojtottam a levegőt. Lassan a csuklómhoz emeltem azt. Már épp az egyik eremre raktam, amikor mögülem ajtó nyitódás hallatszott. Lassan megfordultam, miközben ismét leejtettem az üveget, ami immár több darabra tört. 
- Natalia... -hallatszott anyám rémült hangja. - Natalia! - kiabálta, miközbe odarohant hozzám és csuklómat megfogva végignézett a kezemen, hátha megvágtam magam. De odáig sajnos nem jutottam el... Ahogy felnéztem rá, könnyek szöktek a szemébe.

Másnap reggel kómás fejjel ébredtem az ágyamban. A telefonomhoz nyúltam. Megnyomtam rajta a főgombot, mire a kijelzője felvillant. Az időre pillantottam: 11:48. Ahogy lejjebb néztem, már értettem miért villant fel ilyen hamar a kijelző. Niall. Olvastam fel magamban a kijelzőn lévő nevet. Hirtelen a valóságba csöppentem. Hallottam ahogy csörög a telefon, ahogy rezgett a kezemben. Az ablakon kinézve a nap melegítő sugarait éreztem magamon. Melegem lett. Két lehetősegem volt. Felveszem, vagy kinyomom. Egy kisebb tétovázás után az utóbbit választottam. A hívás félbemaradt és végre a normális kijelzőt láttam. 23 nem fogadott hívás. 21 Nialltől, 2 pedig Ameliától. Végignéztem a szobámon. Minden normálisnak tűnt. A szilánkokat még az este feltakarítottam. A kezemre pillantottam. Egy fehér kis kötés volt rajta. Lassan kikászálódtam az ágyból. Szokásosan a fürdőszobába vezetett az utam. A fogkeféért nyúltam, ahogy mostam a fogam, a tükörbe néztem. Visszaemlékeztem amikor Niall és én még együtt voltunk itt bent. Nem tartott sokáig a gondolat menetem, ugyanis anyám lépett be. 
- Niall keres... -mondta halkan, bátorságot sugározva felém. 
- Nem akarok beszélni vele. -mondtam miközben befejeztem a fogmosást. Kérlelően nézett rám, mire én egy sóhaj kíséretében megadtam magam. Reszkető lábakkal indultam le a lépcsőn, ki az udvarra. A szemem valószínűleg még mindig könnyes lehetett. Nekidőltem az ajtó keretnek és összefontam a karjaimat magam előtt. 
- Natalia, nézd... -kezdett bele a mondatba, mire félbeszakítottam.
- Menn el innen. Nem akarlak látni többé. -mondtam felegyenesedve, mire a bal kézfejemmel megtöröltem a szemem, elállítva vele az újabb könny áradatot.
- Ó, nagyon helyes! Elvetted tőlem azon a napon Niallt! De most visszaszereztem. -mondta elém lépve Amelia. Másodpercekre rá, karon fogta az immár mögötte álló fiút, és valószínűleg örökre kiléptek az életemből...