AZ OLDAL BEZÁR

7. Fejezet

- Egy... Randira? -nyögte ki a szemembe nézve. Rá mosolyogtam. Aranyos amikor zavarban van. Azon kaptam magam, hogy folyamatosan a szemét bámulom. Megráztam a fejem és ismét elmosolyodtam.
- Jason, mint tudod, nekem barátom van. -hajtottam le a fejemet.
- Jó. Akkor nevezzük baráti összejövetelnek. -tárta ki a karjait miközben felállt és elém sétált. Muszáj volt nevetnem.
- De csak most az egyszer. -álltam fel én is.
- Akkor holnap érted megyek 11-re, persze ha megfelel. -rá bólintottam, majd visszaindultunk a sulihoz. Szeretek táncolni, de azért örülök, hogy holnap nem kell bejönnöm. Az óra hamar eltelt. Jason mellé voltam beosztva. Az egész órát végig hülyéskedtük, majd a végén együtt léptünk ki az épületből. Lejjebb lépve elég nagy meglepetés várt rám.
- Hát te? -léptem hozzá közelebb és magamhoz öleltem.
- Gondoltam érted jövök. -mosolygott rám és megcsókolt. Belemosolyogtam a csókba, majd megfogtam a kezét.
- Akkor holnap. -lépett hozzám Jason és puszit nyomott az arcomra. Hazaérve anyámat és apámat láttam a konyhapultnak dőlve. Amint beléptem, kiegyenesedtek és rám szegezték a tekintetüket. A táskámat és a vizes üvegemet a földre dobtam, majd összefont karokkal eléjük léptem.
- Szóval mi volt ez az egész? -bámultam rájuk unott tekintettel.
- Mi csak... -kezdett magyarázni anyám, még közelebb lépve hozzám. - Vagyis...Natalia, a lényeg, hogy már nem kell félnünk. Már nincsenek rosszakaróink, senki nem akar minket eltenni láb alól, és te is teljes biztonságban vagy. Ez a lényeg. -fújta ki az eddig bent tartott levegőt. - Mostantól egy normális normális család leszünk. Nem egy megjátszott normális... -nézett rám a végén, válaszra várva. Én is kifújtam a levegőt, majd mindkét szülőmet magamhoz húzva átöleltem. Sosem tudtam rájuk haragudni, elvégre megadtak nekem mindent ami kellett. Szeretet, család, biztonság. Más nem számít.
- Niall, nincs kedved bejönni? -léptem vissza az ajtóhoz, miután elengedtem a szüleimet. Eddig a földet kémlelte, de ahogy ránéztem, viszonozta a pillantást. Nem mosolygott. Csak állt tovább.
- Niall? -ismételtem meg, miközben a lépcsőn lelépkedve, elé sétáltam. - Minden oké? -aggódva néztem rá, és megfogtam a kezét.
- Mi volt az a puszi? -felsóhajtottam. Tényleg ilyenen akad fent?
- Hé, csak barátok vagyunk. -néztem rá a lehető legaranyosabb szemekkel. Végre elmosolyodott és egy puszit nyomott a homlokomra. Ezután gyengéden megszorította a kezemet és felmentünk az emeletre.

***

- Natalia Smith! Az istenért, kelj már fel! -rángatta anyám a vállamat. Álmosan megdörzsöltem a szemeimet, majd lassan kinyitottam. A szokásos anyás mosollyal találtam magam szembe. Nem bírtam megállni, hogy ne mosolyogjak el rajta.
- Ha kimosolyogtad magad, felkelhetnél. Jason lent vár rád, már vagy fél órája. -azonnal kijózanodtam. Sietve felültem az ágyon.
- Anya... Hány óra van?! -már szinte kiabáltam idegességemben. Felpattantam az ágyból és a gardróbba siettem.  Már csak annyit hallottam, hogy fél tizenkettő és egy ajtó csapódás. Megforgattam a szememet és gyorsan magamra kaptam egy rövid nadrágot és egy kereszt mintás felsőt. A tükör elé állva gyorsan felraktam egy nem túl erős, mégis szép sminket. Ezután egy gyors haj igazítás és már mentem is le.
- Te aztán nem kapkodod el a reggeli felkelést. -állt fel a székről Jason nevetve. Mosolyogva megráztam a fejemet és két puszit nyomtam az arcára. Ezután elköszöntünk a szüleimtől, és már mentünk is. Csak tudnám hova... Sétálás közben elmeséltük a másiknak mit álmodtunk, én közben idiótán mutogattam mindenfélét. A szembe sétáló járókelők, mosolyogva néztek ránk. Akaratom ellenére, de én is mosolyogtam.
-...És a legrosszabb érzés az amikor felkelsz. -fejeztem be a mondandómat egy vállrántás kíséretében. Ezután Jason egy szembe jövő, idős nénihez sietett és a telefonját a kezébe nyomta.
- Gyere. -húzott magához és átkarolta a derekamat. Amíg az előttünk állő hölgy csinált pár képet, mi aranyosan mosolyogtunk. Ezután visszakértük a telefont, és mentünk tovább.
- Ez tényleg nem tűnik randinak. -gondolkodtam el, mire mind a ketten elnevettük magunkat. A nap hátralévő része arról szólt, hogy fagyit vettünk, lökdöstük egymást és hülyéskedtünk. Mire a nap kezdett lemenni, egy nagyobb tóhoz értünk. A szélénél megálltunk és csak néztük a tájat.
- Mennyire vagy bevállalós? -néztem rá felvont szemöldökkel.
- Eléggé. -nevette el magát. Erre felé fordultam. Ő is így tett. Kihasználva az alkalmat, közelebb hajoltam hozzá, és... Belöktem a vízbe. Ahogy esett lefelé, hátrébb álltam, nehogy én is vizes legyek az esés következtében. Ahogy felért a víz felszínére, elnevettem magamat. A térdemre támaszkodtam, majd nyugodságot erőltetve magamra, abbahagytam az egyre feltörekvőbb nevetést.
- Ezért most megfizetsz... -jött kifelé a vízből, mire én...

6. Fejezet

Reggel a szokásos női illatra keltem fel. Ez az ami annyira hiányzott nekem az elmúlt napokban. Natalia mellett ébredni. Mély levegőt vettem, majd lassan kinyitottam a szememet. Hallottam ahogy szuszog. Nem akartam még felkelteni, ugyanis mint kiderült, még csak reggel 6 óra volt. Halkan kikászálódtam az ágyból és az ajtó felé lépdeltem. Lenyomtam a kilincset és kiléptem a folyosóra. Lesétáltam a lépcsőn és a konyha felé vettem az irányt. Ahogy beléptem, rájöttem, hogy nem vagyok egyedül.
- Jó reggelt, Mrs. Smith. -mosolyogtam a hölgyre, aki leereszkedett a pultnál lévő székre, arcát a kezébe temette és sírni kezdett. Odasiettem hozzá és lehajoltam hozzá.
- Minden rendben?! -néztem rá ijedten.
- Niall… Vidd el innen Nataliát… Kérlek… Nem akarom, hogy ezt átélje. -emelte fel a fejét és rám nézett. A szemében a szenvedés tükröződött. Mintha meghalni készülne. - Menj. -utasított, majd lehajtotta a fejét. Azonnal Natalia felé kezdtem el rohanni.

*Natalia szemszöge*

Éppen ébredeztem, mire Niall rontott be az ajtón. Értetlenül néztem rá. Az óra hatot mutatott. Semmit sem értettem. Hirtelen sikítást hallottam. Anya! Hasított belém a felismerés.

- Niall mi folyik itt?! -üvöltöztem, mire odalépett hozzám és megcsókolt. Átkaroltam a nyakánál, mire ő a kezét a térdem alá csúsztatta és felkapott. Ez csak egy álom... Egy rossz álom... Gondoltam miközben kettesével szedte lefelé a lépcsőt és a bejárati ajtóhoz sietett. A konyhába nézve anyám holttestét pillantottam meg. 

- Anya! -üvöltöttem felé nyúlva, de Niall megakadályozott. Éreztem amint az arcomon végigfolynak a könnyeim. Ez nem álom. Nagyon nem. Niall beültetett a kocsiba, majd beült a kormányhoz és már indított is.

- Mi folyik itt?! -kiabáltam felé fordulva.

- Nem tudom, Natalia! Nem tudom... -mondta a végét elhaló hangon. - Reggel lementem, anyád ott ült és azt mondta vigyelek el innen. -nézett rám fájdalmasan. Erre még jobban sírni kezdtem. Kezembe temettem az arcom. Megráztam a fejemet és a mellettem ülő fiúra néztem, aki vezetés közben idegesen a hajába túrt.
- Ez nem történhet meg. -mondtam neki suttogva, mire megfogta a kezemet és haloványan rám mosolygott.
- Kiderítem mi folyik itt. Ígérem. -erre mintha a könnyeim megakadtak volna. Hittem neki, hogy így lesz. Hirtelen egy ismerős utcába fordultunk.
- Hova...? -néztem rá kérdőn, de a kocsi megállt, pontosan Amelia háza előtt. Ezt nem hiszem el. Bár belegondoltam, hogy ez nem is rossz ötlet. Azonnal kipattantam a kocsiból és már rohantam is az ajtó felé. Épp kinyitottam volna az ajtót, de valaki elém állt.
- Nem halt meg Natalia. -mondta unottan Amelia. Eddigre Niall is mellém sétált. Értetlen arcot vágtam.

*Amelia szemszöge*

~ Nem hiszem el, hogy mindig a táncoslábú Natalia körül forog a világ. Megint a házuk mögött álltam Mrs. Smith előtt. "Amelia, el kell játszanom a halálomat. És te segíteni fogsz benne. Lefotózod amint a férjem leszúr. És akkor végre kiléphetünk ebből az életből" kérdőn, bár unottan néztem rá. Nem értem miért nem szeretik a titkos ügynöki melót. Bár nekem lehetne ilyen lehetőségem... "De persze, mint mondtam, csak eljátsszuk. Menj haza, amint megcsináltuk Niall úgyis hozzád megy" mondta mosolyogva. A név hallatára nagyot dobbant a szívem.

Meséltem el a történetet, majd becsaptam előttük az ajtót. Nem bírtam nézni amint képesek még a történetet is kézen fogva végighallgatni. Nekem kéne mellette állnom most...

*Natalia szemszöge*

Meghökkenve néztem Niall felé. Azonnal a nyakába ugrottam és sírni kezdtem az örömtől. Azt hittem ez az egész tényleg megtörtént. De szerencsére nem így lett. A zsebemben lévő telefon, amit még akkor raktam oda miközben menekültünk, rezegni kezdett. Az ébresztő volt az. Ugyanis ma is az iskolába kell mennem. Legalább tudom, hogy már 7 óra van...

- Niall, haza kéne vinned. Át kell öltöznöm a sulira. -néztem rá, mire ő csak bólintott egyet. Mély levegőt vettem és már úton is voltunk hazafelé. A házba érve, gyorsan felkaptam a kellő szerelést és átöltöztem. Fél óra múlva már az iskola lépcsőin mentem fel. Szinte saját magamat húztam felfelé a lépcsőn, amikor valaki átkarolt és segített felvontatni a lépcsőn.
- Jason? -néztem rá, mire ő rám mosolygott, majd szó nélkül ment is tovább. Felsóhajtottam. Ő itt volt nekem, erre én csak így lepasszolom. Bementem utána a terembe. Még csak ketten voltunk bent.

- Oh, her eyes, her eyes, make the stars look like they're not shinin'. Her hair, her hair, falls perfectly without her trying... She's so beautiful, and I tell her everyday... -kezdte el énekelni, ahogy végigsétáltam a tükör előtt. Magamat láttam benne. Majd kicsit odébb nézve, láttam, hogy ellöki magát a faltól és felém sétál.

- I know, I know... When I compliment her she won't believe me. And it's so, it's so sad to think that she don't see what I see. But every time she asks me "Do I look okay? "

I say... -rá mosolyogtam, ahogy mellém lépett és megfogta a kezemet. A vállára helyezte a balomat, még a jobbat szorosan magához fogta. Tovább énekelte a dalt, közben pedig magával húzott minden lépésével.
- When I see your face... There's not a thing that I would change. 'Cause you're amazing. -nézett a szemembe. Szorosabbra húzott magához, így a leheletét már a nyakamon éreztem. A dalt tovább énekelte, egyre halkabban. A végén már kirázott a hideg tőle. Majd mikor a megszokott "hátradöntés" jött volna, hirtelen hátrébb lépett. A jobb kezemet még most sem engedte el, így elkezdett maga után húzni.
- Jason, hová megyünk? -kérdeztem rá a végét elnevetve. Így a sietés közben ő is elröhögte magát. Még egy darabig így mentünk végig, majd egy játszótérnél megálltunk.
- Most komolyan? -néztem rá ismét nevetve. Ő még mindig szótlan volt, az éneklést kivéve. Egy pillanatra elgondolkoztam, majd eljátszadozva a helyzettel, a hintához mentem és leültem. Miután észrevette, hogy nem fogok felállni, leült mellém. Épphogy meglöktem magam, majd kicsit felhúztam a lábam a földről, hogy a hintázásom ne szakadjon meg. Rá néztem. Enyhén a lábára támaszkodott, miközben összekulcsolta az ujjait. A lábával hintáztatta magát.
- Mi ez a mosoly? -nézett rám szórakozottan. Ezúttal én nem válaszoltam semmit, csak vállat vontam.
- Natalia... -nézett még mindig a szemembe. Egy igen?-t tátogtam felé. -Ez furcsán fog hangzani. -nevetett véleményem szerint zavarában.
- De... Nem lenne kedved eljönni velem egy...

Nagyon köszönöm a sok feliratkozót és a komikat! :) Ez a rész eléggé zavaros lett és esemény nélküli, de.. Remélem azért tetszeni fog!:D 

Következő rész: 4 komi után.