6. Fejezet

Reggel a szokásos női illatra keltem fel. Ez az ami annyira hiányzott nekem az elmúlt napokban. Natalia mellett ébredni. Mély levegőt vettem, majd lassan kinyitottam a szememet. Hallottam ahogy szuszog. Nem akartam még felkelteni, ugyanis mint kiderült, még csak reggel 6 óra volt. Halkan kikászálódtam az ágyból és az ajtó felé lépdeltem. Lenyomtam a kilincset és kiléptem a folyosóra. Lesétáltam a lépcsőn és a konyha felé vettem az irányt. Ahogy beléptem, rájöttem, hogy nem vagyok egyedül.
- Jó reggelt, Mrs. Smith. -mosolyogtam a hölgyre, aki leereszkedett a pultnál lévő székre, arcát a kezébe temette és sírni kezdett. Odasiettem hozzá és lehajoltam hozzá.
- Minden rendben?! -néztem rá ijedten.
- Niall… Vidd el innen Nataliát… Kérlek… Nem akarom, hogy ezt átélje. -emelte fel a fejét és rám nézett. A szemében a szenvedés tükröződött. Mintha meghalni készülne. - Menj. -utasított, majd lehajtotta a fejét. Azonnal Natalia felé kezdtem el rohanni.

*Natalia szemszöge*

Éppen ébredeztem, mire Niall rontott be az ajtón. Értetlenül néztem rá. Az óra hatot mutatott. Semmit sem értettem. Hirtelen sikítást hallottam. Anya! Hasított belém a felismerés.

- Niall mi folyik itt?! -üvöltöztem, mire odalépett hozzám és megcsókolt. Átkaroltam a nyakánál, mire ő a kezét a térdem alá csúsztatta és felkapott. Ez csak egy álom... Egy rossz álom... Gondoltam miközben kettesével szedte lefelé a lépcsőt és a bejárati ajtóhoz sietett. A konyhába nézve anyám holttestét pillantottam meg. 

- Anya! -üvöltöttem felé nyúlva, de Niall megakadályozott. Éreztem amint az arcomon végigfolynak a könnyeim. Ez nem álom. Nagyon nem. Niall beültetett a kocsiba, majd beült a kormányhoz és már indított is.

- Mi folyik itt?! -kiabáltam felé fordulva.

- Nem tudom, Natalia! Nem tudom... -mondta a végét elhaló hangon. - Reggel lementem, anyád ott ült és azt mondta vigyelek el innen. -nézett rám fájdalmasan. Erre még jobban sírni kezdtem. Kezembe temettem az arcom. Megráztam a fejemet és a mellettem ülő fiúra néztem, aki vezetés közben idegesen a hajába túrt.
- Ez nem történhet meg. -mondtam neki suttogva, mire megfogta a kezemet és haloványan rám mosolygott.
- Kiderítem mi folyik itt. Ígérem. -erre mintha a könnyeim megakadtak volna. Hittem neki, hogy így lesz. Hirtelen egy ismerős utcába fordultunk.
- Hova...? -néztem rá kérdőn, de a kocsi megállt, pontosan Amelia háza előtt. Ezt nem hiszem el. Bár belegondoltam, hogy ez nem is rossz ötlet. Azonnal kipattantam a kocsiból és már rohantam is az ajtó felé. Épp kinyitottam volna az ajtót, de valaki elém állt.
- Nem halt meg Natalia. -mondta unottan Amelia. Eddigre Niall is mellém sétált. Értetlen arcot vágtam.

*Amelia szemszöge*

~ Nem hiszem el, hogy mindig a táncoslábú Natalia körül forog a világ. Megint a házuk mögött álltam Mrs. Smith előtt. "Amelia, el kell játszanom a halálomat. És te segíteni fogsz benne. Lefotózod amint a férjem leszúr. És akkor végre kiléphetünk ebből az életből" kérdőn, bár unottan néztem rá. Nem értem miért nem szeretik a titkos ügynöki melót. Bár nekem lehetne ilyen lehetőségem... "De persze, mint mondtam, csak eljátsszuk. Menj haza, amint megcsináltuk Niall úgyis hozzád megy" mondta mosolyogva. A név hallatára nagyot dobbant a szívem.

Meséltem el a történetet, majd becsaptam előttük az ajtót. Nem bírtam nézni amint képesek még a történetet is kézen fogva végighallgatni. Nekem kéne mellette állnom most...

*Natalia szemszöge*

Meghökkenve néztem Niall felé. Azonnal a nyakába ugrottam és sírni kezdtem az örömtől. Azt hittem ez az egész tényleg megtörtént. De szerencsére nem így lett. A zsebemben lévő telefon, amit még akkor raktam oda miközben menekültünk, rezegni kezdett. Az ébresztő volt az. Ugyanis ma is az iskolába kell mennem. Legalább tudom, hogy már 7 óra van...

- Niall, haza kéne vinned. Át kell öltöznöm a sulira. -néztem rá, mire ő csak bólintott egyet. Mély levegőt vettem és már úton is voltunk hazafelé. A házba érve, gyorsan felkaptam a kellő szerelést és átöltöztem. Fél óra múlva már az iskola lépcsőin mentem fel. Szinte saját magamat húztam felfelé a lépcsőn, amikor valaki átkarolt és segített felvontatni a lépcsőn.
- Jason? -néztem rá, mire ő rám mosolygott, majd szó nélkül ment is tovább. Felsóhajtottam. Ő itt volt nekem, erre én csak így lepasszolom. Bementem utána a terembe. Még csak ketten voltunk bent.

- Oh, her eyes, her eyes, make the stars look like they're not shinin'. Her hair, her hair, falls perfectly without her trying... She's so beautiful, and I tell her everyday... -kezdte el énekelni, ahogy végigsétáltam a tükör előtt. Magamat láttam benne. Majd kicsit odébb nézve, láttam, hogy ellöki magát a faltól és felém sétál.

- I know, I know... When I compliment her she won't believe me. And it's so, it's so sad to think that she don't see what I see. But every time she asks me "Do I look okay? "

I say... -rá mosolyogtam, ahogy mellém lépett és megfogta a kezemet. A vállára helyezte a balomat, még a jobbat szorosan magához fogta. Tovább énekelte a dalt, közben pedig magával húzott minden lépésével.
- When I see your face... There's not a thing that I would change. 'Cause you're amazing. -nézett a szemembe. Szorosabbra húzott magához, így a leheletét már a nyakamon éreztem. A dalt tovább énekelte, egyre halkabban. A végén már kirázott a hideg tőle. Majd mikor a megszokott "hátradöntés" jött volna, hirtelen hátrébb lépett. A jobb kezemet még most sem engedte el, így elkezdett maga után húzni.
- Jason, hová megyünk? -kérdeztem rá a végét elnevetve. Így a sietés közben ő is elröhögte magát. Még egy darabig így mentünk végig, majd egy játszótérnél megálltunk.
- Most komolyan? -néztem rá ismét nevetve. Ő még mindig szótlan volt, az éneklést kivéve. Egy pillanatra elgondolkoztam, majd eljátszadozva a helyzettel, a hintához mentem és leültem. Miután észrevette, hogy nem fogok felállni, leült mellém. Épphogy meglöktem magam, majd kicsit felhúztam a lábam a földről, hogy a hintázásom ne szakadjon meg. Rá néztem. Enyhén a lábára támaszkodott, miközben összekulcsolta az ujjait. A lábával hintáztatta magát.
- Mi ez a mosoly? -nézett rám szórakozottan. Ezúttal én nem válaszoltam semmit, csak vállat vontam.
- Natalia... -nézett még mindig a szemembe. Egy igen?-t tátogtam felé. -Ez furcsán fog hangzani. -nevetett véleményem szerint zavarában.
- De... Nem lenne kedved eljönni velem egy...

Nagyon köszönöm a sok feliratkozót és a komikat! :) Ez a rész eléggé zavaros lett és esemény nélküli, de.. Remélem azért tetszeni fog!:D 

Következő rész: 4 komi után.