1. Fejezet

Minden egy átlagos reggelnek indult. A telefon pontban 7-kor rezegni kezdett. Szokásosan az ébresztő volt az...Rutinos mozdulattal megnyomtam az "Ébredés" szót a kijelzőn és egyben ültem is fel az ágyon. Nyújtózkodtam egyett, majd beágyaztam. Utam a fürdőszobába vezetett ami szinte az ágy végénél lévő ajtó mögött volt. Szerettem, hogy külön fürdőszobám volt. Sosem kellett senkit felébresztenem a korai kelésemmel. Elővettem a fogkefémet, majd fogkrémet nyomva rá, mosni kezdtem a fogaimat. Pont kiköptem a számban lévő vizet, amikor egy erős kéz hátulról átkarolt. Gyorsan felegyenesedtem a csaptól és a tükörbe néztem.
- Niall. -mosolyodtam el, majd felé fordultam. - Mit keresel itt? -kérdeztem csodálkozva, miközben szemeibe mélyedtem.
- Anyukád engedett be. -mondta, majd szomorú tekintetet erőltetett arcára. - Talán zavarok? -kérdezte kissé halkan. Válasz képpen közelebb hajoltam hozzá és megcsókoltam. Nem vártam meg mit reagál, kihúztam magam a szorításából és visszamentem a szobámba. A szekrényemhez lépve megpróbáltam valami normális ruhát kiválasztani mint napi öltözéket. A döntésem végül egy laza, fehér pólóra és egy sportos, fekete nadrágra esett. Vagyis, a szinte mindennapi öltözékemre.
- Hé, Natalia... -lépett mellém Niall miután befejeztem az öltözködést.
- Igen? -néztem rá kissé zavartan. Ő csak lenézett a földre és szavakat keresett. Tudtam mit akar mondani. vagy inkább kérdezni. Még pedig azt, hogy ideges vagyok-e. Szerintem ez természetes... Hat éves korom óta táncolok. Szinte minden egyes nap. És most lehetőséget kaptam, hogy bekerüljek egy elit iskolába ahol még tovább fejleszthetem a tánc tudásom. De... Ehhez az kell, hogy át tudjak menni a vizsgán. Improvizálnom kell egy totálisan idegen zenére. Gondolkodás közben azon kaptam magam, hogy már az utcán sétálgatok kézen fogva Niall-al. Mindent szerettem ebben a fiúban. Mindig itt volt mellettem ha kellett. Igaz, ő nem táncol, de próbálkozott már néhányszor a kedvemért.
- És megint itt vagyunk a tánc terem előtt. -sóhajtott fel, miközben szokás szerint kinyitotta előttem az ajtót. Beléptem az üres terembe. Világos barna parketta, tükrök sora felakasztva a falra, a másik oldalon rudak felszögezve, az összes sarokban hangszóró, az egyikben pedig a zenelejátszó. Imádtam ezt a termet. Akárhányszor beléptem ide, csak jó jutott az eszembe. Akárhány versenyt megnyertem, a koreográfiát itt gyakoroltam. Ennek a helyiségnek Mrs. Fisher volt a tulajdonosa. Egy 80 éves hölgy aki fiatal korában élt-halt a zenéért. Pont mint én... Jelenleg viszont külföldön tartózkodott így csak én és Niall lehettünk itt. Mindenki más kizárva. A terem közepére állva az egyik lábamat szinte a fejem fölé emeltem, miközben a kezemmel megfogtam.
- A mai napig nem értem, hogy ezt hogy csinálod... -mondta nevetve Niall. Nekem is nevetnem kellett. Mindig ezt mondta amikor nyújtottam tánc előtt.

Pár órával később#

Épp visszafelé sétáltunk. Lassan a ház elé értünk, szokásosan kézen fogva.
- Köszönöm, hogy vagy nekem. -suttogtam. Már majdnem megcsókoltam volna, csakhogy egy vaku a szemembe világított.
- Amelia... -sóhajtott fel Niall. -Megint fotós kedvedbe vagy?
- Én mindig. -nevetett fel. Amelia szinte a legjobb barátnőm volt, csakhogy amióta Niall-el vagyok, azóta valahogy semelyik barátnőmet nem tartom legjobbnak... Kedves lány, szeretem, csak egy probléma van vele. Mindenben csak a fotózási lehetőséget látja. Ha buliba megyünk, ő nem iszik, hanem fotózza az eseményeket.
- Igazából... Hozzád jöttem Nat. -mondta kicsit rekedtesen.
- Hogy érted, hogy hozzám? -vontam fel a szemöldökömet, miközben közelebb léptem hozzád.
- Van egy komoly dolog, aminek nem biztos, hogy örülni fogsz...