2. Fejezet

Ha tudod, a rész olvasása közben hallgasd ezt a zenét: 

http://www.youtube.com/watch?v=hLQl3WQQoQ0

Megdermedve álltam Amelia és Niall között. Nem tudtam mire érthette ezt az egészet. Már vagy két hete nem is láttam... Talán azt akarja mondani, hogy nem akarja, hogy barátok legyünk. Nagyokat pislogtam miközben vártam, hogy az előttem álló lány végre kinyögje miről van szó.

- Hát...Szóval... -dadogta. - A tánc felvételidet az iskolában átrakták ma 10 órára... De ez nem minden. -mondta kissé habozva. Egyre idegesebb lettem. Tíz órára?! De az már csak fél óra! Ennyi idő alatt nem tudok lenyugodni.

- Társas táncot kell elő adnod. -mint akit hátba vágtak. Ennyi idő alatt kit találok partnernak? Kérlelően Niall-re néztem aki mindvégig csak szótlanul állt és az arcomat fürkészte. Nem találtam szavakat. Könnyes lett a szemem és egyből berohantam a házba. Felrohantam a fürdőszobába, majd becsapva magam mögött az ajtót, nekidőltem a falnak és lecsúsztam a földre. Minden álmom az volt, hogy bekerüljek abba az iskolába. Erre kitalálják, hogy nekem mással együtt kell táncolnom. De miért? Mindenki másnak egyedül kell improvizálnia. Lépteket hallottam a folyosóról ezért gyorsan felálltam és a csaphoz mentem és elkezdtem kezet mosni. Hallottam ahogy a kilincs lenyomódik és valaki belép a helyiségbe. Elzártam a vizet és lassan megfordultam. Egy vad idegen fiúval találtam magam szemben. Magas volt, sötét barna haja és szürkés szeme. Feszülős póló volt rajta és egy csőnadrág. Valami megtetszett benne. Csak nem tudtam mit keres a fürdőszobában.

- Öhm, bocsánat. -nevette el magát. - Jason vagyok. Jason Taylor. -nyújtotta felém a jobb karját miközben rám mosolygott.

- Natalia Smith. -kezet ráztam vele, és viszonoztam a mosolyát. - És... Miért is vagy itt? -néztem rajta végig zavartan. Még mindig nem engedte el a kezemet. Már pont elléptem volna mellette, amikor kiránrott maga után a folyosóra.

- Hé! Mit csinálsz?! -kérdeztem miközben még mindig maga után húzott. Az utcára érve sehol sem láttam Niall-t vagy Amelia-t. Ahogy egyre távolabb értünk a háztól, lassan elfáradtam, majd nem sokkal később a tánc terem előtt találtam magam. Már épp szólásra nyitottam volna a számat amikor kinyitotta az ajtót és behúzott maga után. Ahogy a lábam megérintette a sima parkettát, észrevettem, hogy mindenki itt van aki számított. Anya, apa, Niall és Amelia. Nem értettem ezt az egészet. Hallottam ahogy becsukódott mögöttem az ajtó. Nem szóltam semmit. Mindenki egy széken ült és engem nézett. Jason a terem közepére tolt.

- Tudom, hogy még életedben nem láttál és nem érted ezt a helyzetet, de... -mondta elém állva. - A szüleid elmondták az egészet, hogy egy elit iskolába kell bekerülnöd, de nincs kivel menned. Így hát... -mondta a végét elharapva, majd az egyik kezével közelebb húzott magához majd végül a derekamra helyezte azt. A másik kezével megfogta az én kezemet és a vállára rakta.

- Táncoltál már valakivel? -suttogta úgy, hogy más ne hallja. Én félenken megráztam a fejemet. Ezt követően a zenelejátszó hirtelen elindult és Adele-től a a Someone like you. Jason megfogta a szabad kezemet és táncolni kezdett. Magával húzott a ritmusa. Ezelőtt sosem éreztem még ilyet. Mintha magamtól mozogtam volna így, de mégsem. Ott állt előttem. Szinte a nyakamban éreztem a lélegzetét. A zene végén szorosabban fogta a derekamat, majd végül megdöntött. 

- Érezd a pillanatot. -suttogta a szemembe nézve, majd visszahúzott. Körülöttünk mindenki tapsolt. Nem hittem, hogy valaha érzek még hasonlót. Anyám odarohant hozzám és magához ölelt. 

- Mostmár ideje lenne indulni. -mondta mosolyogva, majd indultunk is. Odafele menet nem volt szükség átöltözésre. A fehér póló és a fekete nadrág megfelelt. Nagyjából 15 perc alatt odaértünk. Csak én és Jason mehettünk be. A terem előtt várva, hogy behívjanak minket, nagyon ideges voltam. Végig arra gondoltam mi van, ha valamit elrontok. Megbotlok, rálépek a lábára, és hasonlók. A gondolat menetemet viszont félbeszakították. Egy idős hölgy kinyitotta az ajtót és ránk mosolygott.

- Önök következnek. -mondta továbbra is mosolyogva, majd betessékelt minket. Ahogy beértünk, három személy ült előttünk. Két idős nő, és egy öreges férfi. 

- Natalia. Sokat hallottunk magáról. A versenyen lévő koreográfiák valami eszméletlen jók. -mondta a férfi egy papírt olvasgatva. - Ezúttal viszont társaságban szerettük volna látni. Már ha ez nem jelent problémát. -pillanatokkal később hol rám, hol a "partneremre" nézett. 

- Jason, jó ismét itt látni önt. -mosolygott rá.

- Tessék? -kérdeztem zavartan. -Jason magához húzott és kissé közelebb hajolt hozzám. 

- Csak csináljuk végig és mindent elmondok. -mondta kipréselve a szabakat a fogai közül. Még egy darabig bíztattak, majd elindítottak egy kissé lassú zenét. Nem egy opera volt, annál azért jobb valamivel. Mint a teremben, ismét ő irányította minden mozdulatomat. Néhány pillanatra a bírálókra néztem. Úgy tűnt elégedettek voltak. A zene közepén mégis leállítottak minket. Felálltak és megtapsoltak. Látszólag még Jason is meglepődött a reakción. 

- Nagyszerű! Egyértelműen bekerült, Natalia Smith. -a lélegzetem is elakadt. Végre... Bekerültem. Már semmi sem tarthat vissza. A mellettem álló fiú nyakába ugrottam. Szó szerint. Ő csak átkarolta a derekamat, majd miután abbahagytam az ujjongást, megköszöntem, hogy bevettek, majd szinte kifutottam a teremből örömömben. Azonnal az épület parkolójába rohantam ahol a szüleim már izgatottan vártak. 

- Felvettek! -ujjongtam, majd a kocsi oldalának dőlő Niall-hez rohantam. Puszit nyomtam az arcára és tovább mosolyogtam. Anyám és apám csak tapsoltak. Nem sokkal később Jason is ideért. Visszagondoltam az eseményekre és a fiú felé fordultam. 

- Honnan ismertek téged azok az emberek? -kérdeztem furcsállva. 

- Natalia...Én vagyok az igazgató fia. -mondta, miközben a szemembe nézett.